“Az ember a világmindenséget beragyogó csillag, ha szeret, és szürkén félelmetes égbolt, ha nem szeret.” (Tatiosz)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TÓTH ÁRPÁD. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TÓTH ÁRPÁD. Összes bejegyzés megjelenítése
Tóth Árpád Esti sugárkoszorú
Tóth Árpád
Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)